|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szász Mihály 2003. április 23.Ebben az évben Székelyudvarhely ad otthont az Országos Diákszínjátszó Fesztiválnak (ODIF). Szász Mihálykó Mária szervező, elmondta, 21 csapat, több mint háromszáz diák részvételére számítanak, a verseny pedig 25-én és 26-án zajlik. Pénzügyileg nehéz időszakban született az idei fesztivál. A magyarországi kétpárti szembenállás idegyűrűzött: a pályázatokat sok helyen ki sem értékelték, s ahol van valami eredmény, az többnyire lehangoló. /Botházi Mária: Visszafogott költségvetés. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./2005. február 17.Fazekasvarsándon újraalakult a gazdakör, amely 1991-ben Arad megyében az első gazdatömörülésként kezdte el működését. Akkoriban saját székházzal rendelkezett, élénk tevékenységet fejtett ki, azután a kezdeti lendület lelohadt, mígnem a gazdakör megszűnt. A napokban történt újraalakuló ülésen megválasztották a vezetőséget: elnök Szász Mihály, alelnök Miszlai Ferenc, pénztáros Mód László. /(b): Újraalakult az első gazdakör. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./2007. április 17.Székelyudvarhelyen április 12–14. között rendezték meg a 14. Országos Diákszínjátszó Fesztivált (ODIF), amelyen tizennyolc iskola négyszáz diákja szerepelt. A Tamási Áron Gimnázium színjátszó csoportja, a Vitéz Lelkek hatodik alkalommal volt házigazdája a fesztiválnak, amelyről Szász Mihálykó Mária, a Vitéz Lelkek vezetője elmondta, klasszikus irodalmi színpad, pszichodráma, mesejáték és Shakespeare-előadás is szerepelt. A tematikai változatosság nem hiba, de a diákok életkorának nem megfelelő darabot megsínyli a szerep is. 16-17 éves szereplő nemigen tud a színpadon III. Richárdként hitelesen értekezni az élet nagy dolgairól. Az idei ODIF azonban nem erről szólt, nagyon sok jó egyéni teljesítményt, jó alakítást, testreszabott szerepet láthattak. Négy egyéni alakítást díjazott a zsűri, de sokkal többet lehetett volna. Két éve a Bolyai Nyári Egyetemen sincs drámapedagógiai továbbképzés. Nem kellett volna megszüntetni. A diákszínjátszás nem színész-utánpótlásképzés, hanem személyiségfejlesztés. /Kovács Csaba: Az informális intézmény. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./2016. március 30.Unitárius egyházközségekA Passió éltetői Múlt hét nagypéntekén, a délutáni istentisztelet keretében a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara ez évben is előadta Jézus elítéltetésének, keresztre feszítésének, szenvedésének és halálának evangéliumi elbeszélését, az unitárius Passiót. Marosvásárhelyen 1970-ben alakult meg a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara, azóta minden nagypénteken előadják a Passiót. Kísérőzenéjét Kozma Mátyás szerezte, aki pár évig az egyházközség énekvezére is volt. A múlt pénteken a Szabó Hajnal kórusvezető irányításával előadott Passió zenei kíséretét Molnár Tünde orgonaművész biztosította. Az esti liturgia áhítatát Benedek Csongor ötödéves teológiai hallgató tartotta. Nagypénteket az unitáriusok is gyásznapnak tekintik, s a kialakult hagyományok nyomán a hívek magatartásukban, viselkedésükben, ruházatukban a gyásznap jellegéhez alkalmazkodtak a megemlékezésen. 320 éves hagyomány Míg más protestáns felekezetek hosszú harcot vívtak a passióéneklés megszüntetését szorgalmazva, az unitárius templomokban mindmáig fennmaradt ennek hagyománya. A kolozsvári akadémiai könyvtárban őriznek egy 1622-ben írott, szász graduálban fennmaradt német nyelvű passiót, ugyancsak ott található a legrégibb ismert, 1696-ból való magyar nyelvű unitárius passió is. A Passió szövege ma is ugyanaz, mint a középkorban volt, eredete ugyanis a IV. századba nyúlik vissza. Nem tudható, milyen volt előadása, éneklése, mert a középkor első évszázadából írott zenei anyag nem maradt fenn. Bizonyos azonban, hogy a keresztények hosszú évszázadokon át az emberi hangra szorítkoztak szertartásaikon. A több száz éves passióemlékek ezt az ősi előadásformát mutatják. Időrendben, magyar nyelvénél és protestáns jelképénél fogva számunkra közelálló az 1635—1650 között lutheránusok számára készült Eperjesi Graduál, melynek jelentősége abban rejlik, hogy míg a protestáns passiók általában egyszólamúak, a magyar nyelvű többszólamúság első emléke az Eperjesi Graduálban fellelhető, ugyanakkor mind a négy evangélistára figyelmez. A régi passió szövegét id. Péterffy Gyula, Torockó egykori híres kántortanítójának fia, ifj. Péterffy Gyula kolozsvári teológiai zenetanár átdolgozta és férfikarra alkalmazta. "Ezt az emléket Torockóról hoztam, ahol Jóapám, id. Péterffy Gyula egy fél évszázadon át rendkívül jó hangadottsággal, igen szépen énekelte. Magam mint rövidnadrágos fiúcska a csűrben levő szekérbe felállva, már írás nélkül is tudtam énekelni "a mi Urunk Jézusnak kínszenvedését", azzal a dallammal, amit apámtól hallottam, tanultam… apám is gyermekkorában megtanulta és úgy énekelte a passiót, ahogyan Tóth Vilmostól hallotta… a gyermekkoromban már tudott dallam jó pár száz éves. Az 1957-ben kiadott passió kidolgozásánál több száz éves passiónkhoz alkalmazkodtunk. Szövegét a négy evangélium alapján rövidebb, egységes és összefüggő formában dr. Erdő János és Lőrinczi László állította össze" – írta Péterffy Gyula a Keresztény Magvető 1979. évi 4. számában. Több mint öt évtizedes passióéneklés Amint Nagy László unitárius lelkipásztor hangsúlyozta, az unitárius egyház templomaiban 58 éve minden nagypénteken felcsendül a Passió. Az unitárius egyház szervezeti és működési szabályzata a kántorok számára kötelezővé teszi a Passió éneklését, ezért az énekvezérek vizsgáján számon kérik annak ismeretét. "Én 1983 óta minden évben éneklem a Passiót. Míg itt, a Bolyai téri egyházközségben segédlelkészként szolgáltam, a Pilátust énekeltem, majd elkerültem Szőkefalvára, ahol addig nem énekelték azt, így egy-két évig egyedül énekeltem, majd Szász Mihály kántorral ketten. 1997 óta pedig a Bolyai téri unitárius egyházközségben az evangélistát szólaltatom meg" – mondta a lelkipásztor. "A Passió énekeseit úgy kell megválogatni, hogy azok minden évben ne változzanak, mert csak így lesz az előadás évről évre jobb, szebb és tökéletesebb" – tanácsolta az unitárius Passió előszavában Péterffy Gyula teológiai zenetanár. A Bolyai téri unitárius egyházközség egyik legrégibb kórustagja, Csíki János a főpapot személyesítette meg. Mint kérdésünkre elmondta, negyvenhat év alatt egyszer sem hiányzott, örül, ha a Passió előadásán szólót énekelhet a harminckét évig presbiteri és egykor keblitanácsos kötelezettségeket is ellátó egyháztag. Csíki Judit negyven éve kórustag, visszaemlékezése szerint Kozma Mátyás énekvezér irányítása alatt is lelkesen tanultak és vettek részt kórustalálkozókon, - versenyeken, ez mindmáig fennmaradt. Szilágyi Margit kisebb-nagyobb megszakításokkal tagja az énekkarnak, ez évben pedig nyolcvanhét évesen újra bekapcsolódott a nagypénteki Passió- éneklésbe, mint jelezte, teljes felfrissülést és kikapcsolódást nyújtott számára a közösségi éneklés. Konrád Tünde szül. Kelemen is egyik legrégebbi kórustagnak számít, mint mondta, a megalakulástól aktív tag, rövidebb kimaradást leszámítva közel ötven éve a kóruséneklés elkötelezettje. "Szüleim papi emberek voltak, gyermekkorom óta ismerem a Passió szövegét, személyes ismeretség fűz a szerzőkhöz: Péterffy Gyulához és Erdő Jánoshoz. Sajnos, nincs utánpótlás, pedig jó volna fiatalítani, azonban az ifjúság nehézkesen kapcsolódik be a kóruséneklésbe, más jellegű csoporttevékenységekkel foglalkoznak." Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2016. augusztus 8.XI. Fazekasvarsándi Magyar NapokIdén a polgármesteri hivatal is besegített Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni az idei Fazekasvarsándi Magyar Napok kétnapos rendezvénysorozatából, az minden bizonnyal az lenne, hogy idén a helyi polgármesteri hivatal is támogatta megrendezését. Az idei választásokon ugyanis leváltották a régi, hosszú ideje „uralkodó” polgármestert, az új pedig minden jel szerint másként áll a helyi magyarság (és remélhetőleg az egész község) ügyéhez. Ezt részben az bizonyította, hogy maga is jelen volt – elöljáróként, ugyanakkor a rendezvényen fellépő helyi román folklóregyüttes, tánccsoport irányítójaként – a vasárnap délutáni „hivatalos” megnyitón. A rendezvények már szombaton megkezdődtek, a helyi Délibáb magyar civilszervezet nevében Manguci Erzsébet fő szervező, állandó munkatársaival együtt – köztük van Gyurkócza Tünde, Szász Mihály és jó néhány, a terep előkészítésén, beszerzésben, konyhán közreműködő helybeli asszony, lány, elismerés nekik – igyekezett változatos, minden korosztályhoz szóló programot biztosítani. Szombaton volt kézműves foglalkozás kicsinyeknek (annak a sajnos kevésnek, aki van), gyermekműsor, ifjúságnak-veteránoknak focivetélkedő, hogy aztán a napot a Keleti Front nagysikerű koncertje, majd a Roller zenekar közreműködésével „utcabál” zárja. A legnagyobb közönséget azonban, a délelőtti istentisztelet után, a vasárnap délutáni műsor vonzotta, ahol a helybeli magyarságon kívül jelentős számban vettek részt a falu román, roma lakosai is. Mindenkinek nem is jutott ülőhely a kihelyezett székeken, sokan állva, a (szerencsére nem túl forrón tűző) napon nézték végig a műsort (leginkább sörös vagy üdítős pohárral a kezükben). Aki idejében „lefoglalta” az asztalokat, padokat, valamivel jobban járt, pedig a délelőtti szél felborogatta az asztalok, padok fölé kifeszített sátortetők jó részét, újbóli felállításukra már nem volt idő. Panasz azonban, tudomásom szerint, egy szem se érkezett, az egész rendezvény igen jó hangulatban zajlott. Ne feledjem: volt mindenféle árus, étel-ital bőséggel. A vasárnap délutáni műsort a zimándújfalusi magyar táncosok nyitották meg (helyi magyar „művészi produkcióra”, sajnos, már nem telik), majd a helybeli román Marinela Graţiela elnevezésű folklóregyüttes gyermekcsoportja lépett fel. (Nevét a jelenlegi polgármester tavaly autóbalesetben elhunyt lánya nevéről kapta, az édesapa így kívánja ápolni szeretett gyermekének emlékét.) A kisiratosi (férfikarnak indult, utóbb nőkkel kiegészült) Szalbek vegyes kórus, majd a helybeli román csoport „nagyjai” táncosainak, énekesek fellépésével folytatódott a közönség által nagy elismeréssel fogadott műsor, hogy aztán a 11. magyar napok diszkóval zárja az idei rendezvényt Fazekasvarsándon. Közben a „magyar kultúrház” nagytermében asztaliteniszezők versengtek, este nyolckor kihúzták a nyertes tombolajegyeket (a fődíj egy kerékpár volt). És nem feledkeztek meg a falu sok-sok legifjabb nemzedékét elindító magyar óvónőjéről, a most elhunyt, ravatalon fekvő Kalmár Máriáról, akiről egyperces néma felállással emlékeztek meg. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 29.Lakodalmi szokások UzonbanLakodalom, sokadalom, nincs olyankor beteg asszony – tartja a régi rigmus. Az emberi élet sorsfordulókra tagolódik: a születés, keresztelés, lakodalom és halál, illetve temetés mindig is kiemelt fontossággal bírt. Az uzoni lakodalmi szokások, hagyományok általában megfelelnek a mostani alsó-háromszéki falvak hasonló szokásainak, legfeljebb néhány elemükben térnek el, de lényegükben azonosak. Kutatásaim során idős néniktől azt a felvilágosítást kaptam, hogy régen a vendégséget (lakodalmat) farsang idején tartották, éspedig keddi napon. A fiatalok régen a fonóban, a bálokban, a vásárokon ismerkedtek, de sok esetben az öregasszonyok boronálták össze a párokat. A régi időkben még divat volt, azaz hagyomány az udvarlás, vagyis a vizitába járás. Vizitába menni, vagyis a leányt a lakásán felkeresni katonaviselt, komoly udvarlónak leányos napok (kedd, csütörtök és vasárnap) estéjén illett. Ezeken az estéken a leánynak nem volt szabad otthonról elmennie. A legény a leányos háznál egy órát tartózkodott, utána illett hazamenni... Ünnepek szombatján illetlenség volt vizitába menni. Ez a szokás is a II. világháború után szűnt meg, főleg a kollektivizálás, az új rendszer forgatott ki sarkaiból mindent. Ma általában iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken alakulnak ki a párkapcsolatok, az udvarlás a réginél bizalmasabb és kevésbé szertartásos. Ha egy leány és egy legény között szorosabbra fűződtek a szerelmi kapcsolatok, sor kerülhetett a házasságkötésre. Régen a leányok 18–20 évesen, a legények 24–25 évesen léptek házasságra. Századunk első két évtizedében a lakodalmakat farsangkor tartották. Mondták is a vénleányokra a rigmust: „Húshagyó, húshagyó, engemet itt hagyó!” Újabban a lakodalmak megtartásának nincs meghatározott ideje, de inkább nyáron, szép időben próbálják megszervezni a fiatalok, hogy a felvonuló násznép a templomba tartó díszes menetet élvezhesse. Hosszú éveken, évszázadokon át a lakodalmat a házasulandók új otthonában vagy valamelyik szülő (leginkább a vőlegény) házánál tartották. A 60-as évektől már vendéglőben szervezik meg a mulatságot, mert sokkal praktikusabb, de ezzel a váltással az összetartozás, együtt dolgozás, közösségi munka megszűnt... Leánykérőbe a legény általában az apjával vagy a keresztapjával, nagybátyjával ment egy lányos napon (vizitanapon). Visszautasításra nem került sor, mert a legény szándékát a leány már idejében tudatta szüleivel. A jegyváltás a leányos háznál történt, ezt kisebb mulatság, eszem-iszom követte. Ekkor megegyeztek a hozományban, valamint az esküvő (vendégség) megszervezésében. A leánynak régen a szülők kiállították a perefernumlevelet, amely az utolsó fakanálig mindent tartalmazott, amivel férjhez ment. A leánynak adtak bútort, szőttest, ládát, széklábat, tekenőt, a gazdagabbaknak földet, tehenet, lovat, disznót, ki mit tudott. A jegyesség fél évet, egy évet tartott, azután jött a lakodalom. Először a polgári, majd az egyházi esküvőt tartották meg, a vendégsereg régebb edényt, diótörőt, mákőrlőt, fazekakat, lábosokat, vájlingot, húsőrlőt (ez nagy érték volt) és pénzt adott. Az asztalokon pálinka és kürtőskalács volt, majd leves (laskaleves), másodiknak sült körítéssel, később töltött káposzta vagy vadas bélszín, tészták, és persze bor meg borvíz. Régen a kávé és a torta nem volt divatban, ma el sem lehet képzelni enélkül egy esküvőt. Az uzoni lakodalmakon főzött Lisznyóból Rétyi Rózsika néni, Uzonból Pataki Andrásné Anika néni, Lepedus Piroska néni, Kóréh Károlyné, Szász Mihályné, Buzsi Ferencné Nagy Borbála és sokan mások. Az asszonyok körében a rokonok segítettek. A koszorúslányok két csoportba voltak osztva: a fiú részéről valók halványkék, a lány részéről pedig púderrózsaszín, földig érő selyemruhában vonultak fel, természetesen csokorral és csipkekesztyűvel (lásd a mellékelt fényképet). Az esküvői menetet a vőfély vezette, az egész ceremóniát ő irányította az első perctől az utolsóig. Uzonban Buzsi Sándor bácsi volt a vőfély sok-sok éven át. A házasulandók előtt régen az utat elkötötték szénalekötő kenderkötéllel, s a leányt addig nem engedték férjhez menni, amíg nem fizettek. Uzonban régen egy Rigó nevű cigány (Kosztándi András bá) kötötte el az utat, mellette álltak a gyermekek a vederrel, amibe illett aprópénzt dobni az esküvői menet tagjainak. A menyasszonyt úgy engedték el, hogy fizettek érte egy liter pálinkát és 25 lejt, de előbb még a feltett kérdésekre is válaszolnia kellett. Például arra, hogy száz bolhának hány lába van, vagy hogy mi van az uzoni rét közepén... A mai esküvőkön nem kötik el az utat, de a cigánynék most is ott állnak a vederrel. Most a pergőszekeres fuvarozást szebbnél szebb gépkocsik váltották fel, de már olyan esküvő is volt, amelyre motorkerékpárral jöttek a menyasszony után, sőt, nemrég egy tehergépkocsis esküvői menet vonult végig az uzoni utcákon, a falu nagy csodálatától övezve. O tempora, o mores! Bizony a változó világ új divatokat hoz, amelyeket elfogadunk, de a régit mégsem tudjuk elfelejteni. Ambrusné Imreh Anna ny. tanárnő / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
